A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség idén is pályázatot írt ki az önkéntes tűzoltó-egyesületek (ÖTE), valamint a civil mentőszervezetek részére, melyen idén nagyon jó eredménnyel szerepeltünk. A támogatásoknak hála, összességében kb. 800.000 forint támogatást kaptunk működési költségre, gépjármű felújításra illetve új eszközök képében. Ezen felül 4 tagunk ipari alpinista képzésen vehetett részt további 500.000 forint értékben.

A kapott összegből helyreállítottuk és forgalomba helyeztük a korábban megnyert Lada Niva terepjárónkat, ami igen nagy hasznunkra lesz nehezen megközelíthető helyekre való eljutásban. Alkatrészekre és a gépjármű újrafestésére is jutott a támogatásból. A Niva már bizonyított is, több alkalommal tudtuk igénybe venni a nehezebb mentési feladatoknál. Gazdagabbak lettünk továbbá 2 új puttonyfecskendővel és egy fűrésszel, amelyeknek a vegetációs tüzek és viharkárok alkalmával nagy hasznát vesszük majd. Természetesen a jövőben sem "pihenünk", tagjainkat az adott lehetőségeket kihasználva tovább képezzük, hogy minél hatékonyabban működhessünk a jövőben.